2021 Január 2

Az Országos Kéktúra útvonal két szakasza / I. rész

Szakasz 12 / Dorog-Piliscsaba 18,6 km

Dorog vasútállomásának épülete mellől leereszkedünk a vágányok alatt húzódó hosszú aluljáróba, s balra átmegyünk rajta. A Zsigmondy Vilmos-lakótelep szélén jövünk fel, onnan jobbra a Munkás úton indulunk tovább.  A Petőfi téren átsétálunk, a Református templomnál tovább indulunk a Köztársaság úton, majd a Kesztölci úton hagyjuk magunk mögött Dorogot.Itt felkapaszkodunk a már rég felszámolt homokvasút töltésére.  Az út innen a töltés mellett halad, ezen jutunk el egészen Dorog utolsó házáig. A kerítés végénél balra fordulunk.  Keresztezzük a Kenyérmezői-patakot, majd elérjük a lőtér és a kutyakiképző mezejét.Eljutunk az erdő szélére, ahol a távolban megpillantjuk a Kétágú-hegyet. Utunk beletorkollik a Dorogot elkerülő 117-es útba.

Balra indulunk, és rögtön utána jobbra tartva beérünk Kesztölcre.  A községben kanyarogva hamarosan elérjük az Esztergomi utcát, amelyről pár száz méter után balra térünk.  A házakat elhagyva folyamatos emelkedés mellett egy széles hegytetőre jutunk, ahonnan egy aszfaltcsíkig megyünk tovább.  Ezt keresztezve újabb emelkedő következik, amely az erdőszélhez tartva felvezet a Kétágú-hegy oldalába.  A rét közepén jobbra fordulunk, és a Sziklák alatti dűlőn végigoldalazva, majd egy kisebb gerincre történő felkapaszkodás után leereszkedünk a Klastrompusztára vezető aszfaltútig.  Klastrompusztára érve vagy a Tölgyfa büfé kapuján kihelyezett bélyegzővel, vagy tovább haladva a kéken a Kémény utca – Klastrompuszta út elágazásában a villanyoszlopra felszerelt bélyegzővel igazolhatunk. 

Klastrompuszta nevezetességei közé tartoznak a felette magasodó szirtek barlangjai.Érdemes hát rövid kitérőt tenni Legény-és a Leány-barlang bejárataihoz.  Továbbindulva rövid kaptató vezet a következő gerincre.Odafenn elhaladunk a Szent Péter-fa mellett, majd elérjük az erdő szélét.  A Vad-föld mezejétől egészen a Piliscsévig ereszkedünk.  A római katolikus templomnál rátérünk a főutcára, elballagunk a második világháborús katonai temető előtt, és ahol a főút jobbra fordul, mi balra térünk.  Megyünk tovább a Temető utcán, innen balra fordulunk a Szilvás utcára.  A községet elhagyva utunk a gyertyános oldalában emelkedik, néha két méter mélyre is bevágódva a homokos talajba.

Követve a kék jelet egy nagyjából negyedórás út végén megpillantjuk Piliscsaba városának szélső házait.  A bélyegződobozt még a vasúti sínek keresztezése előtt, a Wesselényi, az Árpád vezér és a Kálmán király utca találkozásánál, egy villanyoszlopon találjuk meg.

Szakasz 13: Piliscsaba, vasútállomás - Hűvösvölgy, Gyermekvasút végállomás 22,4 km

Piliscsabán a bélyegzést követően a vasútvonallal párhuzamosan végig megyünk a Kálmán király utcán, majd a Bajcsy-Zsilinszky utcát elérve, a zebrán átkelve jobbra fordulunk. A vasúti aluljárót elhagyva, kb. 200 m után a kereszteződésben balra kanyarodunk a Béla király utcába. Az első sarkon jobbra térünk, és a Kinizsi Pál utcán, a temető mellett folytatjuk utunkat. A temető nyugati kapujából indul a kék emlékmű jelzés, amely Horváth József, az Országos Kéktúra első teljesítőjének síremlékéhez vezet.

A lakott területet végül a 10-es út garancsi úti oldalán a Kálvária utcán hagyjuk el. Ezzel gyakorlatilag a Budai-hegység területére értünk: a kéktúra urbanizáltabb arculatának színterére. A város határában balra a Kálvária-hegy alá érkezünk. Piliscsaba ősi turisztikai nevezetességei a Gomba-szikla és az Ördögoltár, ahova mindenképp érdemes kitérőt tennünk. Tovább a Kőris-völgyben haladunk, majd a Bükkös-árok meredek kapaszkodója után érjük el az erdő szélét a Nagy-szénás és a Kutya-hegy közötti széles nyereg füves tisztásánál. A tisztás közepén álló fenyőcsoport előtt balra térünk, majd kiérünk a Nagy-szénás mindig szeles tetejére.

Innen a tanösvénnyel együtt halad utunk. Ritkás fenyőerdőbe érünk, majd egy kopár oldalból megpillantjuk Nagykovácsit. Leereszkedünk a Felső-Zsíros-hegyen álló hétvégi házak széléig. Utunk aszfaltútba torkollik, azon indulunk tovább. Itt együtt halad a kék, a sárga és a zöld jelzés. Egy sorompó után elfogy alólunk az aszfalt, s pár perc alatt elérjük a Zsíros-hegy hajdani turistaházának tisztását. Az Országos Kéktúra nyomvonala átvág a réten. Az erdőbe belépve hamarosan feltűnik a Muflon Itató épülete, melynek kerítésére szerelt bélyegzővel igazolhatunk. Az erdei ösvényen folytatjuk utunkat, haladunk a Remete-hegy felé.

A növényzet fokozatosan karsztbokorerdőre változik, mire megérkezünk a fennsíkperemre. Innen meredeken ereszkedünk a Remete-szurdokba, ahol meglátogathatjuk a Remete-barlangot. A szurdok alján beérünk a házak közé. Elhaladunk a máriaremetei Kisboldogasszony templom kapuja előtt, és a park túlsó végén beérünk a családi házak közé. Leereszkedünk a Zsíroshegyi útra, végig megyünk rajta, és Náncsi néni vendéglőjétől kimegyünk a Nagy-rétre, ahonnan a Fazekas-hegy széles hátán átvágva elérjük a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút végállomását Hűvösvölgyben. 

Előző hír Következő hír

Hírek

Online Bartók Tavasz

Áprilisi kulturális eseménysorozat

Tovább

Színházi előadások Budapesten - szeptember

A jelenlegi helyzetben a színházak is megtesznek mindent a közönség és a társulat biztonsága érdekében, így minden nagyobb létszámú társulatot igénylő darabot felváltanak kevesebb szereplős előadásra. Szemezgessünk ezek közül!

Tovább

Februári könyvajánló

Kalandozzunk a könyvek világában!

Tovább

Mindennapi jóga és egyedi Iyengar mozgásformák

A „Jóga a mindennapi életben” - rendszer A test, az elme, a tudat és a lélek tudománya

Tovább