2021 Június 1

Budapesti városi séták

Bemutatunk négy városnéző túrát különböző témakörökben, melyek ismertetik Budapest izgalmas történetét, szépségeit, rejtett kincseit.  Mindenki megtalálja a számára legérdekesebb, legizgalmasabb témát, amin keresztül megismerhetjük fővárosunk titkait. 

Az alábbiakban az Imagine Budapest és a Hosszúlépés néhány túráját emeltük ki, azonban a két csapat számos egyéb sétái közül is válogathatnak az érdeklődők.

Titkos kertek és terek a belvárosban

Az utcáról semmi sem látszik, csak a kissé ütött-kopott homlokzat, a sejtelmesen sötét kapualj és a súlyos, robusztus kétszárnyú kapu. Ám amint átlépjük a küszöböt, varázslatos mesevilág tárul fel előttünk. Magasra nőtt, évszázados fák, illatukat ontó virágok, kerti ösvények, szobrok és kőpadok, melyek csendben bújnak meg a betondzsungel közepén. Ezek a belvárosi kertek, parkok és terek a házak régi lakóinak titkát őrzik, mesélnek a városba költözött természetről, s közben megpihenésre csábítanak a nagyvárosi rohanásban. Bizonyítják, hogy ember és természet mindenhol szimbiózisban él – még itt, Budapest kellős közepén is.

Két és fél órás túránk során olyan magánházak, intézmények kertjeibe is bejutunk, amelyeket a nagyközönség számára rendszerint nem nyitnak ki, bepillantást nyerünk egy nagyváros emberléptékű térhasználatáról, megismerjük a velünk élő állatokat és növényeket, és közben emberi sorsokról hallunk: padokon szövődött szerelmekről, árnyas fák alatt megélt tragédiákról, ifjúi fogadalmakról és időskori megnyugvásról. A sétára szeretettel hívjuk a gyerekeket is!

A séta hossza: 2.5 óra

Túraidőpontokért és további információért kattintson az alábbi linkre.

https://imaginebp.hu/tura/titkos-kertek-es-terek-a-belvarosban/

 

Édes élet – habkönnyű belvárosi séta (nem csak) édesszájúaknak

Ha szerinted is mindig holnap a legjobb belekezdeni a diétába, és ha Te is izgatott leszel, amikor egy cukrászda közelében jársz, akkor ez a Te sétád! Neked eláruljuk, hogy kiről kapta a nevét a Tibi csoki, sőt még azt is, hogy miből készül a város legmenőbb csokoládébonbonja! Igazi városi bűnözés a legédesebb eszközökkel: trüffel, tortaszelet és titkos receptek – kóstolók, gasztrosztorik és legendák két és fél órában!

Szórakoztató, kóstolókkal tarkított gasztrotörténeti sétánkra mindenkit szeretettel várunk!

Az ár tartalmazza a programban elfogyasztott kóstolókat. 

Amiről szó lesz: dolcevita, carpediem, foodporn, mutimiteszel, Budapest, csoki, bonbon, torta, városi bűnözés

A séta hossza: 3 óra

Túraidőpontokért és további információért kattintson az alábbi linkre.

https://imaginebp.hu/tura/edes-elet-habkonnyu-belvarosi-seta-nem-csak-edesszajuaknak/

 

Budapest számokban – rekordgyanús látnivalók a Duna-parton

Ha Márton összegyűjtött három gesztenyét, Juli tíz falevelet és Gergő nem szereti a fagyit, akkor összesen hány kavicsot visznek majd haza? Ha egyből elkezdted kiszámolni az eredményt, és ha nem tudod elképzelni a napodat infografika és statisztika nélkül, akkor már számolhatod is vissza a másodperceket, míg találkozunk ezen a sétán!

Ezúttal ugyanis a lírait számosítjuk, a szépet adatba öntjük, és Budapest legkeskenyebb, legnagyobb, legöregebb, legmagasabb, legrövidebb látnivalóit tárjuk eléd.

Gyere, és kapcsolódj ki úgy, hogy az agyadat egy pillanatra sem kapcsolod ki, tippelj, kalkulálj és tanulj újat velünk!

Amiről szó lesz: legeslegjobb Budapest, mennyi az annyi, legkeskenyebb ház, oroszlánnyelvek a Lánchídon, Százéves Étterem, a legidősebb fa, a legnagyobb találmány

A séta hossza: 2.5 óra

Túraidőpontokért és további információért kattintson az alábbi linkre.

https://imaginebp.hu/tura/budapest-szamokban-rekordgyanus-latnivalok-a-duna-parton/

 

Bauhaus fordulat - Modern építészet Pasaréten

Séta a Napraforgó utcai mintatelep titkainak nyomában.

Budapest, a boldog békeidők. A harmincas évek középpolgári rétege már nem a belváros historizáló bérházaiban, hanem zöldövezetben, modern stílusú házakban képzeli el a mindennapjait. A Pasarét Bauhaus titkait körbejáró sétánkon felfedezzük az egész világon ritkaságnak számító Napraforgó utcai mintatelepet, amely mintegy szabadtéri kiállításként mutatja be a modern polgári otthonokban rejlő lehetőségeket. A Pasaréti téri templom kialakításán keresztül kiderül, hogy miért volt fogékony az egyház a modern építészet tiszta vonalaira. 

Sétánk során az épületeiken keresztül idézzük fel azokat a nemzetközi hírnevet szerző magyar építészeket, akik nem csak követték, de formálták is a Bauhaus iskolát.

Szeretnél barátokkal, családdal vagy kollégákkal privát Bauhaus fordulat sétát?
A sétát magánprogramként is megrendelheted.
Időpontegyeztetésért kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot az info@hosszulepes.org címen.

A Magyar Építészeti Kamara tagjai a sétáért 0,5kreditpontot igényelhetnek munkatársunktól a séta végén, a helyszínen. A kreditpont elszámolásának a belépő árán felül további költsége nincsen, az igényt előzetesen nem kell jelezni.

A Magyar Építész Kamara szakmai továbbképzésként elismeri a sétát, pontértéke 0,5 pont. A kamarai pont igénylését kérjük a helyszínen jelezd! 

A séta hossza: 150 perc

Túraidőpontokért és további információért kattintson az alábbi linkre.

https://hosszulepes.org/hu/seta/bauhaus-fordulat

Előző hír Következő hír

Hírek

Az Országos Kéktúra útvonal szakasza / VI. rész

Mozduljunk ki és élvezzük a nyári napsütés első sugarait a Bakonyban!

Tovább

Adventus Domini

Az Úr eljövetele

Tovább

Júniusi könyvajánló

Nyári olvasmányok - nem csak nyárra

Tovább

Az Országos Kéktúra útvonal két szakasza / II. rész

Hétvégi programlehetőség az aktív kikapcsolódás kedvelőinek

Tovább