2019 November 16

Karácsonyi koncert és egyéb kulturális ajánlások

Csajkovszkij: Diótörő - balett

Nem múlhat el karácsonyi készülődés Csajkovszkij Diótörője nélkül! Szinte nincs olyan gyerek, vagy felnőtt, aki ne ismerné az orosz balett remekművét, vagy annak zenéjét. Így nem meglepő az sem, hogy az előadás minden évben teltházzal fut és a jegyek is gyorsan elfogynak. 2019-ben az Operaház felújítása miatt új helyszínen lesz látható a Diótörő. A Diótörő balett 2019 novemberétől hétköznap és hétvégén is látható lesz Budapesten az Erkel Színházban.

https://jegytrafik.hu/tanc/a-diotoro-jegyek-erkel-szinhaz

MÁV SZIMFONIKUS ZENEKAR – Ingyenes Adventi koncert a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvaron is

Rendhagyó módon novembertől májusig havi két alkalommal zenébe öltözteti a Nyugati, Keleti és Déli pályaudvart a MÁV Szimfonikus Zenekar. A minikoncertek 20 perc hosszúak, a zenei programok többféle tematikához igazodnak, így például az adventi időszakban a karácsonyhoz kötődő legszebb alkotások csendülnek majd fel. A koncertek november 6-tól kéthetente, szerdánként Nyugati pályaudvaron 15:30-tól az összesítő utastájékoztató kijelző alatt a peronok elején, 16:30-tól a Déli pályaudvaron az utasváró üvegcsarnokban,17:30-tól pedig a Keleti pályaudvaron a Lotz csarnokban hallhatók.  A váci állomás várótermében december 11-én, január 22-én, február 19-én, március 18-án, április 15-én és május 13-án 15:30-kor lépnek fel a művészek.

Orgonakoncertek a Szent István Bazilikában

A Budapesti Szent István Bazilika világhírű műemlék orgonája kizárólag a CATHEDRAL ORGAN CONCERTS előadásain hallható – a csodás hangszert minden hétfőn és pénteken kiváló magyar előadóművészek szólaltatják meg. 

December 20-án 20:00 órakor Handel Messiás oratóriumot láthatjuk a Bazilikában, ami bizonyosan a karácsonyi időszak egyik legnagyobb zenei élményét nyújtja majd. A Messiás című oratórium a zeneirodalom egyik legismertebb alkotása, amely már Handel életében is meghozta a várva várt közönségsikert. 

http://orgonakoncert.jegy.hu/ticketsearch?lang=hu

Veni Domine – Adventi-karácsonyi koncert a Sixtus-kápolnából az Urániában 

 A Vatikáni Apostoli Könyvtárban található a világ legfontosabb és legterjedelmesebb egyházzenei kéziratgyűjteménye, amelyhez egyedül a Sixtus-kápolna kórusának van jelenleg hozzáférése. Ez a kórus – amely a világ legrégibb kórusa – évszázadok óta ad elő ezekből a különleges zeneművekből.

A 2019 decemberében a magyar mozikba kerülő felvételen több olyan különlegesség is helyet kap, mint Palestrina és Desprez kórusművei, amelyek eddig soha nem voltak hallhatók élőben.

https://www.jegy.hu/program/veni-domine-adventi-karacsonyi-koncert-a-sixtus-kapolnabol-95762

Dexter Walker and Zion Movement kórus gospel koncertje a Budapesti Kongresszusi Központban 

2016 után ismét Magyarországra látogat a Dexter Walker & Zion Movement /Chicago, USA/, a közönség elsőként lehet részese ennek a páratlan közösségi élménynek.

A 30 fős csapat zömében fiatalokból álló energikus és fegyelmezett vallási kórus és eltökélt szándékuk, hogy a kórus műfaját visszahozzák, felvonultatva egy széles skálájú Gospel repertoárt a régebbiektől egészen a legújabbakig. A kórussal énekel 3 híres szólista is és mindig élőben, egy öt tagból álló zenekar kíséri. Repertoárjukban ragaszkodnak a gyökereikhez, az afro-amerikai gospel zenéhez, szívhez szóló dalokat adnak elő, igazságról, szegénységről, megértésről és Jézusról.

https://jegyekitt.jegy.hu/program/gospel-karacsony-dexter-walker-zion-movement-chicago-usa-30-enekessel-109405/596755

Előző hír Következő hír

Hírek

Megújult aula a Bank Centerben

Gáborjáni Szabó Gáborral beszélgettünk a Bank Center megújult aulájáról.

Tovább

Tavasztól folytatódik az M3-as metró felújítása

2020 márciusától az Arany János utca és a Ferenciek tere metróállomásokon is elindulnak a munkálatok.

Tovább

Bomo Art Budapest, a hely, ahol minden egyedi

Bomo Art Petit néven, új üzlettel dicsekedhet a már három bolttal rendelkező Bomo Art Papírbolt.

Tovább

Március 15.

Adunk néhány tippet, hova menj nemzeti ünnepünkkor Budapesten.

Tovább