Gerald Marzorati: Ismerd meg Serenát!
Soha nem volt még olyan sportoló, mint Serena Williams. Két évtizeden át uralta a női teniszt, megváltoztatta a játékmódot, ledöntött számos mítoszt. Williams hatása azonban nem korlátozódott a teniszpályára. Befolyásos nőként, aki megküzdött a siker eléréséért és megtartásáért, kulturális ikonná vált.
A kötet Williams visszatérését mutatja be a teniszhez a lánya megszületése után - a vitatott 2018-as US Open-döntőtől Ószaka Naomi ellen végig a 2019-es szezonon át, amely több világméretű krízis hátterében zajlott le.
Gerald Marzorati, aki a The New Yorker magazin teniszről író sporttudósítója, elutazik Wimbledonba és a kaliforniai Comptonba, ahol Serena és a nővére, Venus játszani tanult. Beszélget korábbi női tenisznagyságokkal, sport- és kulturális kommentátorokkal - és magával Serenával. Megfigyeli Williamst a pálya mellől, a vörös szőnyegen, a divatlapokban, a közösségi médiában. Megismeri őt, és sokszínűen ír róla, visszaadva a teniszezőnő sok-sok arcát.
"Egy portré arról, milyen minden idők egyik legnagyobb sportolója a pályán és azon kívül is." - Parade
https://www.libri.hu/konyv/gerald_marzorati.ismerd-meg-serenat.html
Cait Flanders: A kevesebb több - Hogyan jöttem rá egy év alatt arra, hogy az életben a valóban fontos dolgokat nem lehet megvenni
A húszas évei végén Cait Flanders - mint oly sokan mások - a túlfogyasztás ördögi körében találta magát: keress többet, vásárolj többet, akarj többet. Hamarosan azonban rájött, hogy a fogyasztás nem teszi boldoggá, ezért olyan döntésre jutott, amely megváltoztatta az egész életét: elhatározta, hogy EGY TELJES ÉVIG NEM VÁSÁROL SEMMIT.
Cait ebben a könyvben meséli el, hogyan élt ez alatt az év alatt, amelynek során csak alapvető fogyasztási cikkeket (élelmiszereket és tisztálkodási szereket) vett. Ezenkívül megpróbált általában véve kevesebbet fogyasztani: megszabadult személyes tárgyainak hetven százalékától, megismerkedett a zero waste mozgalommal, és leszokott a tévénézésről. Furcsamód minél kevesebbet fogyasztott, annál boldogabbnak érezte magát. Azt is megértette, miért fojtotta korábban a problémáit a vásárlásba, az alkoholba és az evésbe. Mivel azonban már nem tudott ezekhez a "megoldásokhoz" fordulni, új megküzdési stratégiákat alakított ki, és rájött, mi a legfontosabb az életében.
Cait a saját tapasztalatain túl gyakorlati tanácsokkal is szolgál, amelyek segíthetik az olvasót abban, hogy MEGTALÁLJA A SAJÁT ÚTJÁT EGY KEVESEBBET FOGYASZTÓ, DE ANNÁL BOLDOGABB ÉLET FELÉ.
https://www.libri.hu/konyv/cait_flanders.a-kevesebb-tobb--3.html?recommendationId=llm71e9g-61y1tzqazva-S.ITEM_CAT_RELATED-1tcn3a6
Daniel Kahneman - Olivier Sibony - Cass R. Sunstein: Zaj - Az emberi döntéshozatalt zavaró tényezők
Hogyan juthat eltérő megállapításra egy orvos egyazon röntgenfelvétel alapján a hét különböző napjain?
Miért nem mellékes egy megbeszélésen a megszólalási sorrend?
Miért eredményesebbek az embernél az algoritmusok, ha előrejelzések megfogalmazásáról van szó?
Daniel Kahneman, szerzőtársaival közösen írt izgalmas és gondolatébresztő könyvükben arra keresik a választ, miért térhetnek el egymástól azok a döntések, amelyeknek egyformáknak kellene lenniük.
A válasz az emberi döntéshozást zavaró zaj jelenségében keresendő. Objektívnek hitt döntéseinket - legfőképp azokat, amelyeket szervezetek képviseletében hozunk meg - olyan mellékesnek vélt tényezők is befolyásolhatják, mint az időjárás, a napszak vagy a pillanatnyi hangulatunk. A szerzők tudományos eredményekre és kutatásokra támaszkodva - a kriminalisztikától a gyermekvédelmen át a teljesítményértékelésig - a legkülönfélébb területeken világítanak rá, hogy ahol döntések születnek, ott jelen van a zaj is. Megmutatják, hogyan ismerhetjük fel és milyen stratégiákkal küszöbölhetjük ki, hogy sokkal jobb döntéseket hozhassunk az élet minden területén.
https://www.libri.hu/konyv/daniel_kahneman.zaj--1.html
Salman Rushdie: Kelet, Nyugat
Mintha varázsszőnyegen utaznánk a három ciklusra osztott kilenc elbeszélésben föltáruló korok, helyszínek és események között, melyek látszólagos különbözősége és esetlegessége végül egységes egészet alkotva a kizárólagosság, a tiszta faj, a tiszta kultúra és a tiszta vallás elméletei ellen, a kulturális és vallási pluralizmus szükségessége mellett érvel. A "Kelet" az Angliában élő, ismeretlen vőlegényhez készülő szépséges pakisztáni lány, valamint egy ravasz özvegyasszony által megigézett riksásfiú esetét beszéli el, míg a pénzkölcsönző tragikomikus története a mágikus realizmus gyöngyszeme. A "Nyugat" Tristam Shandy stílusában mesél a Hamlet udvari bolondjának hányattatásairól, a felszínes örömökből kiábrándult, a konkrét és absztrakt "otthon" után vágyó fogyasztói társadalomról, és a dicsőséget már-már szerelmes hevülettel kívánó Kolombuszról. A "Kelet, Nyugat" a két világ szintézise, melyben az Indiából bevándorolt narrátor egy vörös hajú walesi őrültet tisztel guruként, a magukat Star Trek-hősöknek képzelő indiai diplomaták szikh szélsőségeseket üldöznek, a kötet témáit összegző zárótörténet, az idős dada és az egykori sakknagymester megkapó románca pedig szorosan összefonódik egy tinédzser fiú - Rushdie – férfivá érésének történetével.
A szerző, miként az olvasó, előbb az egyik, majd a másik világhoz húz, végül azonban nem hajlandó választani.
https://www.antikvarium.hu/konyv/salman-rushdie-kelet-nyugat-404725-0
Itt a jó idő, látogassunk el a Vértesre!