2020 Október 3

Darules

Magyarország legnagyobb kiterjedésű, 14 km2 nagyságú szikes tava, amelyet a 20. század első harmadában halastórendszerré alakítottak. Növényzete, de különösen rendkívül gazdag, 280 fajt számláló madárvilága miatt fokozottan védett terület, a Kiskunsági Nemzeti Park része.

A program keretében, a Tisza-völgyi bemutatóház megtekintése után a tórendszer ideális pontján várjuk be a darvak esti behúzását. Reményeink szerint madarak tízezrei húznak el a fejünk fölött a felkelő Hold felől a lemenő nap irányába.

Az európai daru-népesség egyik legjelentősebb vonulási útvonala Magyarország keleti felén húzódik keresztül. A százezres madártömeg őszi pihenőhelyéül néhány háborítatlan, természetvédelmi oltalom alatt álló vizes élőhely szolgál. Az októberben még nagyrészt a Hortobágyon erőt gyűjtő darvak vonuló tömegei novemberre elérik a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Tisza-völgyi tájegységét. A térség daruvonulásban betöltött szerepét jól jellemzi, hogy az ezredforduló utáni évektől már tízezres nagyságrendben időznek itt a darvak. Az utóbbi évek monitoring adatai szerint az őszi vonulás során a szegedi Fehér-tavon tartózkodó darvak létszáma 20-30 000-es létszámmal tetőzik.

DARULES IDŐPONTOK 2020-ban

Október 17. szombat, 15:00

Október 18. vasárnap, 15:00

Október 24. szombat, 15:00

Október 25 vasárnap, 14:00

Október 31. szombat, 14:00

Előző hír Következő hír

Hírek

Októberi könyvajánló

Olvasson bele e havi ismertetőnkbe.

Tovább

Programötletek szeptemberre

Kültéri ajánlások

Tovább

Brazil Nagykövetség

Kiállítások

Tovább

Adventus Domini

Az Úr eljövetele

Tovább